Gyorsan kellett új táskát vennem, de az Anna táskával könnyen megoldottam

Őszintén megmondom, az internet és az internetszolgáltatás az, ami folyamatosan kísért és megkeseríti az életemet. Valószínűleg én lakom rossz helyen, de eddig még nem találtam olyan internetszolgáltatót, amelyik ár-érték arányban, ha nem is kiváló, legalább elfogadható lenne és ne lenne állandóan valami probléma a nyújtott szolgáltatásukkal. A jelenlegi szoláltatónál is jó ideje itt vagyok, de úgy sejtem, az ügyintézők már-már kisebb idegösszeomlást kapnak, ha meglátják a kijelzőn a telefonszámomat, vagy éppen személyesen toppanok be az irodájukba, mert tényleg folyamatosan van valami gond, amit egyedül nem tudok megoldani és szolgáltatói segítségre vagyok szorulva. Pedig aztán amúgy elég talpraesettnek tartom magamat, amit tudok, mindig is magamnak intézek el, de be kellett látnom, hogy az internetszolgáltatás az én keresztem…. néha már úgy érzem, hogy egyszerűbb lenne internet nélkül élni, akkor legalább nem kéne havonta a szolgáltatónál idegesen toporognom valamilyen kisebb vagy nagyobb gond, például szerintük be nem fizetett számla miatt, amit egyébként már réges-régen elutaltam, csak épp nem könyvelték le.

Épp egy ilyen, meglehetősen bosszantó incidens miatt kellett bemennem az ügyfélszolgálat irodájába, amikor, ha nem lett volna már így is elég bajom, váratlanul elszakadt táskám füle. Szerencsémre épp egy kedvesebb ügyintéző hölgy volt bent és a segítségemre sietett: elmondta, hogy ő az https://www.annataska.hu/ weboldalt ajánlja, hogyha esetleg szeretnék új válltáska után nézni. Fejcsóválásomat értette és megnyugtatott, hogy nagyon gyors a kiszállításuk és egyébként épp a környéken lehetőség van személyes átvételre is, tehát így még jobban lerövidül az alapból nem sok várakozási idő. Hozzátette, hogy válltáskák terén igencsak széles, saját választékkal rendelkező webáruházról van szó, és ennek az a hatalmas előnye van, hogy nem kell egyéb partnerek beszállítására várni – egy kis kacsintás kíséretében még halkan azt is megjegyezte, hogy higgyem el, milliószor jobb az ő szolgáltatásuk mint az internetszolgáltatóé…

Ezen természetesen jót derültem és fel is jegyeztem a honlapcímet; az ügyemet pedig, amiért be kellett mennem, szerencsére így jó hangulatban és meglepően gördülékenyen sikerült elintézni. Már hazafele úton a buszon megkerestem a javasolt weboldalt, hogy megnézzem a pontos vásárlási feltételeket és természetesen a válltáskakínálatot: és egyébként tényleg az a benyomásom támadt, hogy egy jó webáruházzal találom szembe magam, ebben pedig megerősítettek a hivatalos vállalási és vásárlási feltételek is, illetve a rövid szállítási, átvételi határidők. Mivel ismertem a helyi táskaboltok készletét és tudtam, hogy a közelben biztosan nem találok semmit, ami tetszene, elkezdtem böngészni a válltáska-menüpontjukat és itt már több terméken is megakadt a szemem, őszintén szólva egyáltalán nem könnyítette meg a döntésemet – hiszen nem csupán szépek voltak, hanem jó ár-érték aránnyal is rendelkeztek; ha már az internetszolgáltatóm katasztrofális és drága volt, úgy tűnt, legalább jó táskám lehet jó áron…

A rendelési folyamat legnehezebb része igazából a megfelelő táska kiválasztása volt, de az is leginkább a bőség zavara miatt. A választás után már minden szuper gördülékenyen ment, hiszen a felület is könnyen átláthatónak bizonyult és nem okozott gondot a megrendelés, ahogyan később az átvétel is tökéletesen simán ment a személyes átvételi pontjukon. Hála az égnek nagyon gyorsan átvehettem vadonatúj, szépséges táskámat és nem kellett sokáig egy régebbi, kicsit más kimustrált darabot használnom. A webáruházat azóta is szívesen ajánlom bárkinek, akinek táskára van szüksége, hiszen valóban szuper és megbízható hely!

válltáska