Bizonyosan elértem már abba a korba, hogy beszélhetek úgy a mai tinikről, mint a nagy öregek. Na persze nem feltétlenül azért, mert olyan idős lennék, hanem egyszerűen azért, mert a világ olyan gyorsan fejlődik, hogy szinte pár év korkülönbség is olyan hatalmas szakadékot tud állítani két generáció közé, hogy fogalma sincs az egyiknek miről beszél a másik.
Múltkor például láttam egy videót neten, ahol különböző korosztályból származó embereket megkértek, hogy imitálják a kezükkel, hogyan telefonálnak. Az eredmény pedig eskü meglepett. Azok az embertársaim, akik már rohamosan közelednek a 30-hoz, vagy már be is töltötték, talán észre se vették, hogy milyen szépen csendben alakultak át a telefonok, és a mai fiataloknak szinte fogalmuk sincsen milyen egy vezetékes telefonos, vagy ne adj isten a nyomógombos. Pedig én még emlékszem az első Nokia telefonomra. Nyomott vagy 3 kilót, törhetetlen volt, és negyed óra volt megírni rajta egy SMS-t. Az előbb említett videó lényege pedig az volt, hogy a 2000 után született emberek már úgy imitálják a telefonálást, mintha egy téglát, vagyis egy okos telefont fognának. Ez jön nekik zsigerből. Durva, nem?
Ezután a videó után kisebb elmélkedésbe is kezdtem, hogy manapság mennyire gyors és modern világban élünk. A mai tiniknek mennyivel másabb minden mint nekünk, vagyis nekem volt. Pedig mindössze 10 év különbségről beszélünk szinte mégis elképesztő fejlődésen ment keresztül ezalatt a világ.
Vegyük csak példának az internetet. Én még emlékszem arra bizonyos betárcsázós internetre. Te tudod mi az? Amikor hazaértél a suliból, berongyoltál a lakás egyetlen asztali számítógépéhez, ami nagyjából 10 perc után magához is tért, utána pedig megkezdődött a harc az internetért. Azok a földöntúli hangok, amiket ki tudott adni. Recsegés, sercegés, kerregés, volt ott minden. Aztán amikor vége létrejött az internet kapcsolat, az se volt ám olyan villám mint manapság. De, megvolt a maga szépsége. Akkor még okos telefonok se voltak, hogy bármikor rá tudjunk keresni valamire, akkor még nem a Messengert használtuk üzenetküldésre, hanem az SMS-t, ha pedig képet akartunk valakinek küldeni, akkor azt ezerszer is meggondoltuk, mert az MMS, eléggé drága volt.
Mondhatjuk úgyis, hogy sokkal nyugodtabbak voltak a hétköznapok, nem vitte el az ember figyelmét a folyamatos internet elérés. Emlékszem, már gimis voltam, amikor bejött a mobilinternet és igazi kuriózumnak számított, ha valakinek olyan telefonja volt, amin volt ilyen. Ezek után pedig már nem is emlékszem a folyamatra, olyan gyorsan történt minden. A betárcsázós internetet felváltotta a WiFi, aztán az egyre okosabb telefonok is képesek voltak már felcsatlakozni a WiFi-re, mostanság meg már szinte vérlázító, ha valahol nincsen ilyen lehetőség, vagy a gyér térerő miatt nem működik a mobilnet.
Manapság már én is úgy élem a mindennapjaimat, hogy bevallom: nem igazán tudnám elképzelni az életem internet nélkül. Kell a munkámhoz, kell a tanuláshoz, kell a kikapcsolódáshoz. Néha persze tartok olyan napokat, amikor messze elkerülöm a telefonomat és egész kellemes, de amikor újra ránézek az értesítésekre, akkor igencsak meglepődöm, hogy mi minden érkezett be egy nap. De így végszóként ne is menjünk annyira messze. Csak gondoljunk bele, hogy ebben a felgyorsult világban, amikor a pandémia beütött és kénytelen volt mindenki jó pár lépést hátra lépni, kicsit lelassulni és otthon maradni, mi lett volna velünk az internet nélkül? Hogyan tartottuk volna a kapcsolatot a barátainkkal, a szeretteinkkel? Levelet írtunk volna, vagy felhívtuk volna egymást? Valószínű. De az biztos, hogy így egyszerűbb volt átvészelni az egészet.